Annyira elfoglalt voltam, s hogy szavaimat ne feledjem,
A befagyott ablakomra sorokat írtam.
Az ablakom fehér ólomból volt...
Csillagokat szórt.
A város hóbazárva aludt,
Később, éjfél után...az órák a múlté lettek,
S ebben a káoszban,
Kezeink egymásra nem leltek.
Láthatatlan erőkre hivatkozom,
Már egyszer a sors összehozzon.
-Jöjjek, úgy félek.
Látod, gyere... itt vagyok.
-Hova.
Mellettem arcod úgy ragyog.
Helyes, ne sírj... hallgasd a végtelent,
Énekelj, énekelj... csak énnekem.
Ablakom ólomból volt, csillagokat szórt,
Egy zúzmarás négyszögletű szóba,
Szirénák szólnak, végetért a munka.
A város egy jéghegy, reszkető hangulat,
Füst, harangok, remegés...
Mindez hol, mindez hol ?
Istenem,az írásom elolvad!