Varratok lepte
Csont-mezőn bujdosó,
Hanyatló szeptember.
Szegte kedvét az ember,
Hogy telet hozzon.
Fosszon ki erdő
Minden gyökeredből
Szú, ha eljő.
Odvas fák lelkébe
Sínpár bú, forró
Fényes, de tőletek
Oly fakó.
Habnak olvadó
Pezsgése meg-megáll,
Hogy nézzen minket
Mielőtt vízzel vegyülve
Lezúdul testünkön.
Felhevült pára-köd
Tükrünkön rostokol,
Szobánkba lép, polcunkra
Hol könyvünkön por honol.
Megáll az elmenő
Dús tájak sivatagán,
Krétaporban hagyva
S nézve, az idő miképp tapos
Lábnyomán.
Így vénülve tovább áll,
Lépked sugarak árnyában,
Mint kiszáradt vad,
Ki a délibábban tóra vár.
Hold-fakó arcodba
Csak üvegen át tekintek
S pillantásom karcolja
Kéreg-szín pigmentjeid
S hajadba arany port hintek.
Rézzé fagyott dunyha sem perzsel,
Lélegzünk alatta
Szavakat,
Így vészelve át teleket,
Fagyokat.
Spórákat szórok
Kráterekbe;
Szaporodjon múltam,
De nem láttál bércen,
Honnan paplanodra hulltam.
Tört szárnyú madársereg,
Hullat
Hajnalok keblére
Fáradt múltat, tollat
Sablonokból.
Reccsenés, zörej.
Megálljatok!
Itt minden haldoklik,
Miért nem véditek
Hát tájatok?
Míg testem koszos ködben,
Torkom füstbe merül
Sellőként
Csapkod uszonyával,
Majd végleg letűnik,
Mielőtt megölne bájával.
Bárka-gyönge
Zivatarban kavarog
A hazug igaz gyöngye,
Szakadt le láncáról
Ijedten röppent
Egy varjú
Messze sáncáról,
Ki sosem beszél többet
Társainak táncáról
Az éggel.
Hisz párja megfulladt
A felhőkben.
Ég veled cinke.
Testét avarok sárga
Marásába vitte
S most ott nyugszik
Vele a béke.
Púpos földre lépek,
Otromba alakok
Törnek ködből
S képek.
Feléd fújom hangom,
Majd a kavargó levegő
Szavakká formálja,
Mik füledben dúdolva
Vágynak a honvágyra.
Vitorlát
Bont az éji szél,
Tengerek fölé emelve
Azt, mitől
Ősz a nyár s tél a tél.
Ne félj.
Többé nem jövök halkan.
Ne félj.
Többé nem látod
Eltorzult arcom a falban.
Vájj csempét aulád
Hűs kövére,
Míg fűt az aurád.
Metál-ezüst
Flakonokba zártok
S szabad térbe.
Nem engedtek, fellöktök.
Én akkor sem állok félre!
Majd ha elfeled
Pirkadni a Nap
S alkony
Homályában ólom-szárnyú
Szarkák ürüléke hull,
Tartom alá markom.
Nem látom
Csillagok sikolyát a falban,
Nem hallom fényeit
Napnak a madárdalban.
Cserépkályhák
Hőjében száradok
Vizes reggel után
S táncra perdült csillagok,
Üstökösök sóját hintem
Ételemre.
Hajtom fejem,
Csukott szemmel éjjelente
Pánt horzsolta válladra,
Szende, reszkető
Hátadra karmolom fricskáim.
Szögesdrót
Karperecem mesze lát,
Horizonton,
Mécses lángon túl
Darabokra
Szabdal, de avarokra
Fektet,
Hol szép éjek s nappalok lesztek.
Velem együtt.
Elnyűtt könyvem
Poros bőrkötése vagy csupán
És semmitmondó
Lapjai,
Minek tartalmát ajkam
Savja marja ki.
Foszló reverenda,
Holdfénykert, közös veranda
Kövéről visszavert
Látomások vagyunk
Közösen,
De külön valódiak,
Álom-lábú
Szózatok, karó-hidak.
Tengerünk fölött.