Levél sem rezdül, csend ül az erdőn.
Mintha visszafojtott lélegezettel várna,,
néma mozdulatlanságba dermedt a táj.
Vihar előtti csend.
Odvába bújt minden állat,
biztonságban várva a tombolást.
Halk morajlással közeledik most már,
a feltámadt szélben falevelek járják
őrült táncukat. A közelgő vihar, erejét
fitogtatja. Majd üvöltve itt terem,
hogy reccsennek a fák is. Mint gyenge
vessző, úgy hajlanak e roppant súly alatt.
Sűrű fellegek gyülekeznek sorban, az
éj sötét égen vakító villámok cikáznak
baljós fényükkel világítva be.
Mennydörgő hangjuk rémiszt minden
lelket.Háborog e vad fergeteg.
Süvítve vágtat a szél a fák közt,
szaggatva gallyat és vaskos ágakat.
Sűrű záport zúdítva a földre,
Az éltető esővel majd újra éled,
üde színekben pompázik a tavasz.
Az őrült tombolás majd lassan csitulni
látszik, és csendes esővé szelídülve,
itatja még a fát, s a bokrokat.
Mint apró gyöngyszem úgy
csillog a milliónyi vízcsepp, ahogy
tündöklőn végre felragyog a nap.
2010.02.17. Korin