Süvít a szél, tépi a fákat,
Sötét fellegek néznek a világra.
Dörög az ég fenyegetően,
Azt veszem észre, állok az esőben.
Zuhog, mit zuhog? Ömlik!
Elázok, egészen, bőrig.
Kócos vagyok, gubancol a szél,
Sehol a világosság, sehol a fény.
Arcomat felemelem, mossa a víz,
A friss levegőből tüdőm mélyet szív.
Langyos a szellő, szinte simogat,
Az égen vad villámok villognak.
Nem félek tőlük, fentről rám vigyáznak,
Nincsen hatalma felettem a villámnak.
Hiába a vihar, hiába a dörgés,
Lágy, óvó burok ereszkedik körém.
Csendesedik a vihar, a felhők elmentek,
Előtör a napsugár, s ontja a meleget.
Szeretem az életet, a napot, a vihart,
Elfogadom a sorstól mindazt, amit ad.