Magam előtt látom hófehér testedet,
Selymes bőrödet, mit nem ismer képzelet!
Nézem fáradtan is szép arcodat,
Melyre a gond vetett mély ráncokat!
Mindent megtennék, hogy felejtsd a gondokat,
S éld létedet, velem, nagyon boldogan!
Ha karjaimban tartalak, enyém a világ,
Mert létem tőled nyílik, mint naptól a virág!
A napsugár vidáman megcsillan testeden,
E vibráló szépségtől, elvesztem eszemet!
Csókokkal borítom hamvazó ajkaid,
Nyakamon érzem, ölelő karjaid!
Mellkasomon érzem kebled ölelését,
Ujjaimmal érzem combod rezzenését!
Jaj, mi történt? Felébredvén, egyedül találom magam,
Eltűnt a nap és a szép pillanat, örök álom marad,