selypít a hideg
tavaszt prédikálnak ott
a vándormadarak
szárnyain havas táj pihen
meleg leheletbe
hordja magát össze
a didergő végzet
és üres
papírzacskókat
görget a szél
megállsz
és töprengsz
milyen rég
nem beszéltél
önmagaddal
pedig
hosszú volt
a tél
kemény fagyok
hajlataiba
besántikál
némi
kék
fény
rímtelen
dallamokban
dobog
a lét