Ébredezem most, nyújtózva kelek;
Hol vannak már a téli reggelek!
Piros naptól ragyog a nagy ablak,
Szobánk falán fényfoltok szaladnak.
A feleségem szép arcát lesem,
Ő még a kását fújja csendesen.
Lábujjhegyen halkan kiosonva,
Egyedül az enyém most a konyha.
Sebbel nyúlok a kávés dobozért,
Az illata is serkenti a vért.
Hallgatom, míg főzöm a feketét,
A mesés kelet szép üzenetét.
Párával illó aromás odor
Örömeivel telik meg az orr.
Kelleti magát már a barna lé,
Karibi nádcukor kerül belé.
Ott termett ő is a hév trópuson,
Pörgető vágya vérembe oson.
Feleségem ágyába beviszem.
– Ébren vagy, kedves? – kérdem szelíden.
Tölti a szobát varázs illanat,
Együtt oly édes az a pillanat.