Kósza foszlány; szellődarabka,
Hátán dalt hordozván,
Mint ajkakról kélt legenda
Viharzik be hozzám.
A Rajna fölött, Hold-udvarban,
Fagyvirág-kert fénylik,
Az estbe fordult hegyen túl
Régi rege rémlik.
Hegyeknek alant, föld-szigetkén,
Bükkfa árnyékában,
Varázsporból alak lép ki
Árnyak nyomdokában.
Ezüstleány; a leggyönyörűbb,
Testet öltött fantom,
Éter-torkán dallamot sző
Szívfacsaró hangon.
Apró ladik, sodródik velem,
A dal megbabonáz,
Az égen kihúny egy csillag,
S volt-lelkemre vigyáz.
Néhány deszka-emlék lebeg még,
S zokog a Loreley,
Majd utánam jő, visszahúz,
Míg vakon sír a táj.