Vihar süvíts
Szél fújja tépázza a fákat
szívem’ újra, gyötri a bánat.
Vékony gallyacska a földre hull
idővel e seb talán begyógyul.
Lombtakaró védi a mohás ágat
dérlepte avar félti, öleli lágyan.
Álom, s remény így foszlik széjjel
kegyetlen a Sors: mindent széttépett.
Vihar süvíts! tombold ki magad
érzem valami itt benn megszakad.
Véget ér az élet egyszer elmúlás jő
halk szívdobbanás s végleg összetör.