Gyerek maradtam ki most is hiszi
fordul a világ, s felnő a kicsi,
majd gonoszból vedlik át a szelíd,
ha lelkem nyújtom nyakam nem szegi.
Gyerekként élek, ki nem nő fel soha
földön guggolva tekintek magasba
játszom, előttem ceruza, papír,
múltam törölni ihol a radír.
Tiszta lapot sikálok holnapra,
kéklő égboltot festek a papírra,
s pöttyös szoknyácskám a szél felkapja
mikor a labdáért ugrom magasba.
Ágyba kísér a kép ha jön az este,
rossz alvó gyerekként éjjelente
ha a múltam álmomba férkőzne,
elhajtja a papír zizegése.
E szelíd hang nyugalomba ringat
hol szabaddá tesz a gyerekzsinat,
nevetésem most újra csilingel;
gyerekségem elnyeli a reggel.