Álmok szőtte hajnal, járja át kertemet,
Megérint és felráz, vezeti lelkemet.
Táncot jár a napfény, selyemszirmok szélén,
Napszikrák ragyognak, harmatcsepp szegélyén.
Burjánzó kertemben, illatos növények,
Varázslatos fényű, bájos csodalények,
Szépek, mint nyáréjen; elpiruló lányok,
Gyönyörű asszonyok, harmatos virágok.
Létük misztérium, csupa báj és szépség
Istennők az égből, nincsen semmi kétség.
Szenvedélyük lángja, felhevíti lelkem,
Meglelem hitemet, amit elvesztettem.
Tekintetük gyógyír, elixír sebemre,
Balzsamként hat fájó, lüktető szívemre.
Bársonyos ajkukon, szavak csilingelnek,
Gyors sodrú folyóként, vígan csörgedeznek.
Kertemről álmodtam, benne virágokról,
Így szőttem versemet, csodás asszonyokról.
Nők nélkül e világ, élettelen lenne,
Mint megannyi virág, úgy pompáznak benne.