A folyó sírhelyénél megállunk szerelmem,
Medre kiszáradt s holtágai oly kecsesek,
A virágok illatukat szórják,
Odvak, olvadások, esők ... itt összekeverednek.
A szembogár a szétszórt, rázkódó napkeltét észreveszi,
Elefántcsont színű szemfedő a halottat takarja.
Istenem, milyen is volt az Ég akkor kedvesem,
Mikor a víznek csobogásán, földkérgén fekve,
Szótlanul kimondtad: Az öröklétben együtt nem lehetünk soha.