Radnai István:
VERSENYMŰ
hegedű sikolt a vállamhoz
fekszik szinte csókolom
hasát mely viselős
s ahogy remegő kezem
fel vagy le csúszik az
é-húron hangszálaidon
megdicsőül repül s leül
a glisszandóra hol megpihen
megtámasztom
karcsú nyakadon kezem
a görcsös vágytól szabadul
meghajlik cirógat
s a zenekarból hörgő
gordonkák válaszolnak
s felfénylő rézhangon
fújják orrukat
ajkuk csücsörít
ahogy megtelik az étvágy
nyáluktól szabadulnak
de előbb minden levegőt
vesztenek elfúlva
hiszen csak futottak
a hegedű után