Ezer Kharübdisz torkából húztál vissza,
Pedig szele már-már megcsapta arcomat,
Reménykönnyeimet a hűs föld beissza,
S megkezdem újdonsült; jótékony harcomat.
Nem küzdök halállal, nem vívok veszéllyel,
Nincs több bánatfelhő a kék horizonton,
Az avar virággal dús; többé nem vérrel,
S aranynap tűnik fel egy távoli ponton.
Gyenge hitemre új szárnyakat faragtál,
A csorba reménysugár így lett újra ép,
S én hűen várok, míg szív a szívre talál,
Mert már hiszem, hogy van még jó, igaz és szép.