Érzem sziklák mélyén, gördülő hegyek tetején,
Lágyan hegyről csobbanó patak vad sodró medrén,
A felkelő nap, hegyről dombok hajlatára vetülő sugarán,
Újra érzem, szerelmes szívem érzelmekkel telt vad viharát!
Nézem a felkelő napot, mily csodás ő mi életet adott!
Itt állok a sziklák tetején, a vad sodró patak mentén,
Várok rád! E táj, megőrzi szerelmünk hangulatát!
A sziklák, s a mellette nyíló édes kis virág!
Talán az te vagy? Életem sziklák alkotta virága?
Mit nekem adott e sors, a gyarló sziklákra?
Úgy érzem te vagy, a hűsítő patak,
S bízom benne, hogy hűs vized nem apad!
Nem kell nekem, csak erőt adó hűsítő vized,
A sziklák rémítő ereje, erősíti éltető hitem!
Állom a sziklák vad rémisztő erejét,
Szerelmes szívünk, odaadó édes melegét!