vén március
nemzetem, van e nékem,
van e földön békességem?
ahol a kín rabszolgaként jár-kel,
mégis édes hangon énekel,
vén március,vén tavasz,
ha nekünk örök maradsz,
árnyékodban meglapulva
félszeg gyermekként leborulva,
hisz benned hiszünk lelket,
hány csillagos fényes estet
végigjárva,zászlónkat lobogtatva
erős hittel készakarva,megszakadva,
mert élünk,mert remélünk,
ostorcsapástól már nem félünk,
lovaink vesztett patáit föld
takarja,leheletük csupa köd,
imáinkat remegve,imát feledve
hazajárunk innen-onnan keresztbe,
s megmártózunk az idő habjaiban
tisztaságot kérve,mindannyian.