Hol a rónán kanyarog a Tisza,
Aranyhalas, nagy szerencse ért.
Kért, könyörgött szépen, dobjam vissza,
Cserébe három kívánságomért!
Legott földbe gyökerezett lábam,
Töprengve a dolgon keveset.
Hittem is, meg nem is a csodában,
Vaj szívem rajta mégis megesett.
Azt kérded tőlem, hogy mit szeretnék?
Kapzsiság, vagy szükség dönti el?!
Szomjazóknak szőlő nagy gerezdjét,
Mit vállán, rúdon két atlasz cipel.
Aztán óriás, gőzölgő kenyeret,
Melyből jut minden éhezőnek,
Ropogós héjú, szivacsos szelet,
Ajándéka aranyló mezőnek.
És végül jöjjön az a harmadik:
A mindent átfogó szeretet,
Mely emberi szívekben lakozik.
Ebből kérnék én sokat. Eleget.