Csak játszom a szerepemet.
Mint rossz ripacs, letűnt komédiás.
Kin átszáguldott az idő,
lelkén hagyva sáros lábnyomát.
A nagy szerepeknek már vége, tudom,
csak jutalomjáték, mi hátra van,
taps, virág sohasem járt,
és soha nem éltem meg az álmomat.
Voltak apró fények a sötétség egén,
néha kitisztult az égbolt s átragyogott a Nap,
majd szürke homály takarta el.
Úgy éreztem magam, mint koldus, ki alamizsnát kap.
Gyászruhámba néha, aranyból szőtt képet a boldogság,
de nem tudtam örülni, akkor sem igazán,
mert utána mindig füstbe szálltak azok a képek,
és nem maradt semmi más, csak az emlékek.
Nem tudom, meddig játszhatok még,
mint rossz ripacs, letűnt komédiás,
ezen az elátkozott, őrült színpadon,
ahol a szerepet csak én játszhatom, senki más.