Radnai István:
TAVASZ TÖBBÉ
valahol cingár lábain a vézna este
csavarog lányok szemét mint kirakatot lesve
kopár csillagot amelynek kacsint az ikre
esők könnyétől megkopott a tükre
ahogy ölbe bújna mint a gyermek
ártatlanságával elejt mint a vermek
bolyong a pókfonál a sarka kötve
rádcsap a takácspók hinnéd hogy mérge ökle
van és a zsákmány mit lerágott szárnyunkon
nem tud betelni jóllakni a hatalom
előle a homályba burkolódzó tavaszi éj
elrejt s a besúgó lámpafény mint rendszer
mely hajnali kettőkor felver
elvisz hogy a nagy szemekhez többé visszatérj