A néma idő vánszorgó léptei kísérnek.
Nyűg és fájdalom, mi lassítani látszik őt.
Az idő tengerében, már a perc is órának tűnik.
Ó, hogy sürgetném, múlását.
Mint tünékeny álom, csak ennyi volna ő.
Ám lassan, vége szakad már gyötrelmeimnek,
és bátran szaladnak majd velem a napok.
Felejtek minden kellemetlent, minek részese voltam.
Bátran mosolygok a világra. Boldog vagyok!
2010.03.19. Korin