A megrészegítő est a házfalakról lecsúszik
Barokk stílusa az utcákra nyúlik,
A helybeliek révületben képzelődnek,
Kiábrándult bohócok, játékbabák... szörnyek.
Zsarnok a dunamenti ember,
Ki a pusztaságba született kutya,
Külvárosi lakos,
Ugatja a saját beszédét... másokra hangolva.
Kollégák, elvtársak, barátok,
Ma összegyűltünk,
Hogy mehessünk,
Mert ma a világ előttünk kitárult.
A tegnap, mikor a szemünkbe kacagtak,
Mert kettévágott nullák voltunk,
Ma ők, kik fényezik kincseiket,
Kikiáltják... gyarapítsuk.
Jajj, az utolsókból elsők lettek,
Aljas emberek, a középosztálynak aprópénze,
Gyökeresen szúvá változtattak,
Rágcsálókká, hozva amfetamint... kábulást a népre.
Az új világ betegeit,
Ma ökörként hajtják
Vajon nem tudják:
Valamikor emberek voltunk... s magyarnak szólítottak?!
Babiloniai őrültekháza teremtődött itt,
S ki még megmaradt, a megtizedelt,
Mára csak azok vannak...
Betegek, kik a hiábavalóság báljára mennek.
Végül is a hiábavalóság
Az élet reális része,
Miközben az emberek igazi szörnyek,
S az állatok illuziók, áldozatok ... az elítéltek része.