...
Vad ordítás, fegyverek ropognak,
Nincs jelen, s nem lesz holnap…
Sáros árokban emberek sorsa
Mélyen van, vérrel írva.
rettentő fájdalom, gyötrelmes percek,
érzed, hogy a halál a válladon repked,
könnyekkel íródik meggyötört lelkedben:
bevégeztem nyomorult földi létem…
embernek születtem, nagynak és szépnek,
de embertársaim, akik nem reméltek,
fegyverrel gyilkolnak minden létet,
mert a gyilkosok Istent nem félnek.
Mocskos, sáros földön utolsót lehelni -
Aztán megtisztulva Isten elé állni:
Már csak ennyi, amit megtehetsz,
És várod az ítéletet.
Csendesen pihensz egy nagy fa árnyékában.
A kilátás remek, messze-messze a tájban
Véled felfedezni a régi erdők lombos koronáit,
Hol egykoron éltél és nyughatsz máig.
Nincs már harc, nem ropog fegyver,
Ember embert már nem öl, mert nem kell.
Nincs senki, csak anyánk, a Természet,
Minden az övé, az Ember elenyészett.
Megkopott fejfádat langyos esők mossák,
Nincs, ki olvassa, miért születtél és haltál,
Nem tudja Isten sem, akarja e újra,
Hogy embereket éltessen valaha.
Lágy szellő simogatja sírodat,
Nap sugara bontja rajta virágidat,
Kellemes érzés és nagyon békés,
Remény röpteti rajta dicső fényét.
2010.03.