Ritkán láttam őt mosolyogni.
Arca megtört, s gonddal volt teli,
mégis azt gondoltam hogy ha engem lát,
majd minden baját egyszerre feledi.
S közben én okoztam a legtöbb bánatot neki.
Mindig arra kértem, jöjjön hozzám többet,
s küldjön gyakrabban csomagot,
nem sejtettem, hogy sokszor éppen evvel
vonom meg szájától a legjobb falatot.
Amikor eljött hozzám látogatóba,
körülállták a gyerekek,
mindenkihez szólt pár kedves szót,
mert ő mindenkit szeretett.
S én hragudtam, mert nem csak rám figyelt.
Jajj, de sokat bántottam szegényt,
azért, mert nem ő nevel.
Nem tudtam, hogy másoknak is ad,
s ő tengődik halon s száraz kenyéren.
Bár tudtam volna ezt akkor megérteni,
lelkem nem lenne felkavart!
Gyermekként önző és hálátlan voltam,
pedig én értem élt, s kiért élni akart.
Budapest, 2005.március 25.