Fúj a szél
s nem tudjuk,honnan jön
s vajon hova tart.
Néha sír,
néha zúgása is fáj
s néha csilingelve nevetnek
vele együtt a fák.
Néha a madarakkal versenyt dalol
s a napfénnyel táncot jár,
majd örvényébe öleli
a hulló leveleket,
ha elszalad vele a nyár.
Majd fázósan motoz a bokrokon,
ha eső könnye pereg
a vérző lombokon.
Az életünk is olyan,mint a szél:
valahonnan indul
és valahova elér.
Lelkünk,míg keresi saját útját,
mi nem tudjuk,honnan jövünk
s az út végén mi vár.
Csak hallgatjuk,ahogy fúj a szél
s varázsló zenéje
átringatja lelkünk
a végtelen Idő tengerén.