A Hold hideg udvarán
szavaim szétszórt magjaiból
virágzik a szerelem-lugas,
kráterek kiégett homlokán,
mosolyom hullámzó örömén
sziklák közül hasad ki a tavasz.
Öreg fák kérges szívébe
kamaszosodik a meztelen várakozás
táncba hívó, eleven lüktetése,
kövek dermedt szemén
megolvad a talányos ifjúság,
lelkemet érinti sugarad ereje.
A távolság szakadt körvonalán
szerelmem őrjöngő zászlója
nyújtózik a szenvedély hajlatán,
dalom harangok nyelvében kondul,
s mélybe temetett győzelem
kivirágzik az érintés csodáján.
Szótlanságod fölényén megakad
a csend falába ütköző bánat,
elmémbe dermed márvány-némaságod.
Illatod ernyőjébe bújnék,
s elszökött nemléted lényegéből
kimosnám a hiábavaló szomorúságot.