Ott kint a hideg szelek sepernek,
Kis szobánkban gőgicsél a gyermek.
Szívünkben a derű rakott fészket,
Átölelném most a Mindenséget.
Örömömben elkerül az álom,
Érintésre, hű öledre vágyom.
Hallgatnám most puha pihegésed,
Halk, sikolyos, heves lihegésed,
De csak fekszem itt, melletted árván,
Mint akivel kibabrált az ármány.
Tavaszodik, vége lesz a télnek,
Vége lesz már a borjúkötélnek.