Kos hava
Selymesen susogó
csendesen pusmogó
aprócska levelek
szél karjába simultak
szerelmesen,
tombolt a természet
kavarogtak a vad érzések…
bujaság hangosan kacagva szaladt,
rég kiszökött a téli börtönből
tüze perzselt
égetett,
pezsdült a vér az erekben
és a bódult elme
viharnál sebesebben repkedett.
Lángot vetett a szem a szemben
nevetett a szív nevetett a száj
illegett a báj,
ölelő karok, eggyé forrt lelkek…
örömmámorban úszott a táj.
Üdvözlégy Kos hava!
örvénylő kavalkádja
a tavasznak,
színeknek illatoknak özöne
és az újnak, újra teremtője.