A fájdalom útját végig kell járnunk,
erről szól születésünk és halálunk.
S a kettő közt,mint szakadék
fölött a drótkötél
ott feszül maga a Lét.
Vakon egyensúlyozunk rajta
- meg sem látva a célt -
mint a kötéltáncos,ki fél,
de végig kell mennie
mert ezt várja a közönség.
Mintha attól függne az életünk,
hogy merünk-e győzni,
vagy vesztesek leszünk
ha elszakad alattunk a kötél
s zuhanó lelkünk
már semmit sem remél.