Megvádolt,hogy hazudtam,
nem szóltam csak hallgattam,
mert a félelem legyengített
önmagamba menekített,
megbénított, arcomra ült
keserű bánatkönnyeket szült.
De feszített, hogy kimondjam
mért haragszom, mi bajom van,
s mikor felém közeledett
a helyemről felpattantam
levegőt is alig kaptam
ordítottam, mert nem bírtam
s igazamért pofon csattant.
Újra csendben maradtam,
s ő elindult vad rohamban,
dühöngött, nem értett,
bár nekem okozott bánatot
most tőlem vár bocsánatot
s belőle lett sértett.