Zöld fűszál a réten, büszkén tekint szét,
Kedvese egy virág, ki szeret, óv és félt.
Egyformák a napok, az éjjek, reggelek,
Büszke, fűszál titkon tekint a rét felett.
Nem érzi mit egykor, tán nem is volt soha,
úgy érzi az élet hozzá volt mostoha.
Most szerelemre éhes, teste, lelke fáj...
de megváltozott minden, egy hűvös délután.
Lágy fuvallat suhant, a fűszál meghajolt.
A'pillanattól fogva, várta a holnapot.
S ma..
Hosszú keskeny testén, szellő simít lágyan.
Titkolja szerelmét, titkol minden vágyat.
Elveszíti fejét, ha cirógatja végig,
szerelmes táncukat, bárányfelhők nézik.
Hát mit művelsz te fűszáll? Nézd virágodat!
Ne sodord veszélybe biztos világodat!
A fűszál és a szellő .. szerelmük vad románc..
mi nem tarthat örökké... csak örjítő tánc...
A szellő suhan tova, ő csak pillanat!
Hátrahagy emléket... mi fáj.. ennyi marad.
2010. 03. 26.