Sétálsz és keresed magad,
mellkasod fáj, de büszkeségtől dagad,
elvarázsol a táj, ereje magával ragad.
Hallgatsz, engedsz a zenének,
vakon repülsz álmaid szigetének,
lelkedből mégis felsír, utat tör, száll az ének.
Merengsz, s múltadat kutatod,
érzéseid kövek alá bújtatod,
könny áztatta arcod az égre nézve mutatod.
Megállsz, s gondolsz egy merészet,
megfordulsz és feleded az egészet.
Élni vágysz, mint ahogy a sínek közt a természet.
Budapest, 2008.auusztus 20.