ÁLMATLANUL
(Szűcs István)
Számolgattam a birkanyájat,
szűk hídon sorba ballagott,
felhőrajt, mely a nyári égen
apró foltokként átlobog.
Sorjára vettem száz virágot,
mi nyílik kinn a réteken,
az összes már oly ismerős volt,
amely itt szerte megterem.
Torzan vigyorgó szörnyek éjjel
libegnek körbe, bár tudom,
csupán a hold vetített képpel
rémisztget most a fájdalom.
Várom a hajnalt. Első fénye
ablakban majdcsak földereng!
Kísértet járta éj sötétje
kelő nap jöttén szétkereng.
Kórházi ágyon, gyötrött testtel,
megérhetem az új napot.
Talán békét hoz majd a reggel,
nap fénye hogyha rám ragyog!
(2010-03-30)