Tegnap még valaki hozsannázott,
Ma meg? fesztítsd meg! Kiáltja,
Mert ha nem teszed meg bitang,
Te nem vagy a császárnak barátja!
Vizet hoznak nagy serényen,
A véres kéz, sokadszor tisztulni akar,
De az nem megy oly könnyen Pilátus,
Neved, még mindig ősrégi gyávaságot takar!
Hiába mosod kezeidet szaporán,
Hiába mutatod az ártatlan képed,
Nem úszod meg te se a pillanatot,
Mikor keményen vádolni fog vétked!
Ostorcsapások, véres húscafatok,
Csontottörő, kalapácsoknak hada,
Pilátus, neked ez volt a védjegyed,
S nem pedig a megígért, örök haza!
Feleségedre kellett volna hallgatnod,
Az ő szívében, már ott volt a válasz,
De te inkább süketeltél újra, meg újra,
Pedig a valóságot, te magad is láttad!
Láttad százszor, ezerszer, az igazat,
Mégis gyalázatos játszmát kezdtél,
S így te magad is, szép csendesen,
A Sátánnak, buzgó cinkos társa lettél!
Kétezer év hamarjában tovaszállt,
A világ azóta sem tanulta meg a leckét,
Feszítsd meg, kiáltja újra valaki a múltból,
Ha már nem bírja, saját keresztjének terhét!