Radnai István:
ILLATOK HANGOK LÁTOMÁSOK
még nem még nem kondulnak a bódult harangvirágok
encián egeken vacsorafoszlányok
gyalult asztalokhoz bor és kenyér ma kovásztalan
illik-e még vagy szélbe szórt szirmok hasztalan
ítéletidő amikor az ember elesik és vágytalan
amikor a torony mutató ujja ma még hangtalan
ma még nem még nem indulunk maradunk e réten
éledő dombon keresztvirág tövében
ahol bokrosan nő mit számít lélekből egy csokor
tavalyi levél lennél akit a szél sodor csak elsodor
még nem még ne még csak bókolnak de hervadt
a hóvirág s akinek átadta a kertet tegnap
ibolya kéklik s illatoz és vele a nárcisz
elfajzott kankalin és ritkás jácint
még csak a szél támad fel a felhőt felborzolja
a nappalt éjsötétbe a földet rengő táncba vonja
ma még ma még még ma elapadnak böjtös egek
mire megvirrad még csak a könny ami itt megered
ma még harangvirágok kékje volt közöttünk
s megszakadt a szó meghasadt az ég fölöttünk
de holnapra megnyílnak néma ajkain a sírok
hangjai mikor a homok vagy jégvájta barázda
kiált s a hideg hajnala kirázza
s elönt a nyirok
de fellázadnak a vérmes bronzharangok
ilyenkor kell a sírtól elszaladnod
szerte kiáltva hírt
nem találtad itt
illatos olajad kiömlik és lepke kóborol
felszáll az égre mert aranyszárnya fényre száradt
búcsút intve levélnek virágnak
s a tulipán öt sebe lángbaborul
a naptól mely bőkezűen a földre árad