A semmi zárványai
Írta: csontosmarta Dátum: április 05 2010 10:52:17
H
Fogoly vagyok. A csapda szűk
üregében villog tekintetem.
Vércsíkot húz a hajnal keze,
s míg a megsebzett csillagokat szedegetem,
Teljes hír
Fogoly vagyok. A csapda szűk
üregében villog tekintetem.
Vércsíkot húz a hajnal keze,
s míg a megsebzett csillagokat szedegetem,
lelkem üldögél a göröngyön, meztelen.
Rabruhám tapad.Testem az
ítélet hideg anyaga szoborba önti,
izzó sírkövemből kicsap a láng.
Vékony gyertycsíkom hasítja az eget,
saját koporsómba verek eleven szeget.
Zárványba rekedek. Szókövek
roncsolják a nyugalom tornyát,
barlangba görnyed a gyönyörűség.
Nyitott házam beszívja a mélység,
magához szíjaz a vaskezű sötétség.
Lüktető semmi vagyok. Az ég
szürke folyosóján suhan árnyam,
kutatom a valami rétegeit.
Olvad számban a kegyelem gyümölcse,
ringat a feloldódás illat-keveréke.
Gazdagságom lóg a rongyokon. Az Ige
dacolva kong a fáradt ürességben,
álmom megkínzottan didereg az ágyon.
Zárványban vergődik a bátor akarat,
hiába döngetem a megdermedt falakat.
Alkonyodik a lehetőség. Csupasz
ágakon lóg foszlott reményem,
szívembe kúszik a büntetés fullánkja.
Emészt a bezártság kristály-nedve,
enyém az egyedüllétbe zárt idő vesztesége.