Reggel kopogtat az
ablakon,
Kinyitom a szemem
és vakon,
Megmártózom a
néma csöndben.
Mint ősszel a fák a
sűrű ködben.
Titkon osonnék
tovább,
de nem lehet.
Szíved nyitott könyv
szobád,
tárva,
s én árva,
ki két hajnal közt
megremeg,
Féltelek magamtól,
Féltelek,hogy elveszítelek.
Hulló közöny csurran,
s ölel át,
Merítek belőle,
töltöm a lélek,
poharát.