Hegycsúcsok magasában,
Hol föld, és ég randevúz,
Ott él, egy szép legenda,
Az emberről, ki mennybe jut!
Hegycsúcsok magasába vágyok,
Kívánom, az élettel teli levegőt,
S a hajnalok angyalszárnyán élő,
Mindent megbocsátó, könnyes szeretőt!
Vágyom a félelmetes magasoknak hadát
Vágyom a találkozást Ég, és föld között,
Hol egykor az Isten, nagy bölcsességgel
Népével, egy Új Szövetséget megkötött!
Támadjatok fel félelmetes hegyek
Támadjatok, hegyen élő csillagok,
S dicsőitsétek meg hozzáillő módon,
Az Izáj törzséből származó, új Jákobot!
Hegyek közé indulok én,
Kezemben ott az egész életem,
S minden eljátszott lehetőségem,
Mikor a szívem, oly sokszor tévedett!
Elindulok egy csendes őszi éjjelen,
Elindulok, s többé vissza se térek,
Arcomon lesz egy utolsó könnycsepp,
Szívemben pedig, egy bűnbánó lélek!