Megszédült, pedig nem is volt részeg
s ahogy a villamosra kapaszkodott
fátyolos tekintetével rám nézett,
majd egy üléshez vánszorgott, s lerogyott.
Tenyerén az idő hagyott foltot
mibe' üres szatyrot szorongatott,
lába piszkos volt, cipőt nem hordott
rajta a rongy elszakadt, megkopott
pedig valaha szebb napokat látott,
míg ereje bírta sokat dolgozott,
most mégis fájdalomtól torzult arca
ahogy emlékeiben kutakodott,
és ősz haja a vállára lógott
miközben ablaknak dőlve szuszogott,
ruhája alól hasa fel-felmorgott,
fájóan követelt nem csillapodott.
Megszédült, pedig nem is volt részeg,
nem panaszkodott ő csak sóhajtozott,
hozzá levegőből hasított étket
s álmodott egy világot hol jóllakott.