Élni és élni hagyni, ez a rend...
De mi van, ha belefáradt már a test?
S belesorvadt mind a lélek,
Ha már nem okoz örömet az élet.
Mi van, ha nem akarsz már élni?
Nem akarsz mást, csak elégni,
S a hamvaidat szétszórva tested
Új és szebb jövőt kereshet.
Ahol nincsen harag, nincs ítélet,
Nincsen vád, csupán kímélet.
Ahol nincsen más, csak te egyedül,
Ahol a lelked megnyugszik, elterül.
Ahol nem simogatnak kezek,
Csak a fájó, búsuló emlékezet.
Bár ne lennék ilyen gyáva,
Fütyülnék az egész nagyvilágra,
S elmennék egyedül oda,
Ami az egyedüllét édes otthona.
Ahol már nem kell kinyitni a szemem
Ahol már nem kell megmozdítani a kezem.
Ahol nem érhet utol a fájdalom,
Ahol nagymamám pihen a vállamon.
Ahol nem lesz gyűlölet, csak szeretet,
Ahol el lehet lökni a kezeket.
Ott ahol mindenki hideg kezeket vél,
Az én lelkem igazán csak ott él.
Attól amitől mindenki nagyon-nagyon fél,
Az én lelkem megnyugvást remél,
Mert amíg csak élek:
Mókus kerékben futok körbe körbe.
Börtönbe vagyok zárva ÖRÖKRE!!!!!!