Radnai István:
DOBÁL AZ ÉJ S A LABDÁJA VAGYOK
ha bármely ágy vágya egy lenge lány
penge hideg az éj üres a lepedő
és a nő öle forró kimért talány
a takaróm karcos szúr és epedő
a cél s a dús kebel százévekkel elmarad
s a kurta szoknya meg a szél kacér
míg vágyam magánya bambán feldagad
és kiserken szerveimből a vér megállhat valahány
ipszilon a test ágak tövén az eredő
de kormos kezével az éj feltör és megragad
pincesötét szemű a lány dohos és halovány
a fény hiánya száz fogával megmar vagy megharap
hiszen az éj sötét színes a képzelet
élvezem az elém vetített képeket
miközben ellejt a föld letört szélén a lány
a felhőtlen égen kiderül
szemhéjam felpattant redőny
virrad veszve már mind a vágy s előny
lemegy hold kiderült a sarkán ül
álmomban még felkelt s oly kerek
eljátszom bágyadt ujjaim gyerek
ki vágyik s nem tudja mire
az állapot silány és nincs ige
izzad szakad és gombtalan
számban megalvó a vér íze
a képzelt lány ki gondtalan vagy hontalan
mert bennem éber műszíve
penge hideg az éj földön a takaró
s a parketta így jól érzi magát
kezem merev és tarkót vakaró
testem plafonról nézi a szobát
Szűcs István verséhez!