Az ember is egyszer elfárad
Hiába simítja szél ráncait
Nem bírja ő súlyos rabláncait
Pedig a Nap neki is árad
A lélek jajgatva felzokog
Az időrabló mindent elrabol
Az elmúlás angyala átkarol
Ahogy szokott- a Föld csak forog…
Az ember is egyszer elfárad
Égtől, madártól- Földtől, virágtól
Búcsúzik, épp csak huszonegy grammtól
Nem, mert a lelke az mi itt marad…