Halljuk,ahogy zeng a világ dala,
ahogy dorombol az ének,
hangok s szavak ereje áthatja,
gyenge lelkünk minden zugát.
Látjuk,ahogy a fény játszik
az árnyal.Bebúj szemünk mögé,
hogy e világ látomását mutassa.
De csalfa!Ne higgy neki!
Szaglásszuk,ahogy nyílnak a virágok.
De csak az önző Tavasz kínálja.
S az úri nők parfümje kísért,
hogy rombolj,gázolj a testért!
Tapintjuk,ahogy a reggeli harmat
leül a pázsitra.Nedves,hideg.
De majd bőröd forr s ég,
ha életed tetteidért a pokolba lépsz!
Érezzük?A szeretetet és megbecsülést?
Megkapjuk ezt a gyarló emberiségtől?
Nem.Hát miért élünk?Miért érzünk?
Hogy e világ csalását elhiggyük?Hagyjuk...