Búcsú anyámtól
Szerdán még meglátogattalak.
Ágyad mellett ülve,
Az értelem morzsáit kereste tekintetedben szemem.
Közben Te, lányomnak néztél, s kérdezgettél, mikorra várom gyermekem.
Csütörtökön nem tudtam menni.
Beszippantott a hivatal,
Tengernyi munkám, s vele járó számtalan határidőm,
Egész nap béklyóként lekötött, nehéz pokrócként betakart.
Pénteken is hiába vártál.
Értekezletek közt rohanva,
Csörgettem számod, mit tudtam, fel úgy sem veszel.
Estére bántam, de öcsém nyugtatott, ne aggódjak: alszol, iszol, eszel.
Szombaton reggel
- hidd el – tényleg indultam volna.
De egy egész hétnyi házimunka szakadt rám.
Ismét csak egy telefonra tellett: minden rendben? Ugye jól van Anyám?
Vasárnap is készültem.
De délutánra, halk sóhajként érkezett
Végső üzeneted: elfáradtam, most már ne indulj, kérlek.
Lehunytam szemem, örökre elmegyek.