Hamuszürke fűzágon barnulna heves tavasz,
De hiába: a fájdalom bennem s benned havaz.
Keresném veled együtt az elveszett múltat,
De látod te is, a konok hiány belőlünk múlat.
Nem tudom, te féled-e a rügyek selymes barnáját,
És gyors patakok vizén csillámló halak nászát ?
Félted-e a partok barkáját s a madarak dalát,
Gyümölcs-érlelő záporok után napnak sugarát ?
Zajt ver-e a bánat mélyre süllyedt egeden,
Ha egy hajszál-gyökér szívedben megremeg ?
Óh, mond neked is fáj-e, ha vigasztalan a rend
Otthona, mikor leiszapolódik a felhő árnyas fénye,
S elpiszkolódik a bárányfelhők békés kékje ?
Arcunkon piroslik szomorú rügyeink reménye.