Sétálva a Kanonok során, megtörtem a haláli csendet,
A felejtés pecsétjét a számról levettem.
S a gyengédség beszéde most pogány lett...
Hogy tudjam költeményemben a szerelmet, szavalni itten.
És összetört a dicsőség csodálatos módon,
Jeges falain, hol a gyertyák sárgás viasza látszik,
Az Éj gyomrában, hol a csúnya hegyes körmeivel...
Ábrándom az üres tömjénben, turkál itt.
Sírhat a gyufaszál színes feje... mert nem gyúl,
Átitatott test, mint egy régi válcsont,
S szenteltvíz hullott cseppekben,
Állt előttem egy hajlott orrú kántor.
Kinyílik a két világ közti lakat,
- Az úr valamit parancsol?
Mintha kőből jönne a hang...
Lentről ezernyi lépcsőfokon,lépten-nyomon.