Lóczinak
Írta: Whatshername Dátum: Szeptember 30 2007 17:54:38
S lassan sz?ke hajad a hátadra dobtad,
Nagyon koncentráltál: az ajkadat haraptad.
Teljes hír
Ó, hogy mennyi kárbament pillanat
t?nt el a semmiben és csakis miattad
hány széttépett-összegy?rt papírgalacsin hever a porban
és hány ostoba szó tolongott sok-sok sz?k sorban!
És hányszor próbáltam neved dalba önteni,
és rólad valami nagyszer?t, aranylót költeni,
hogy ragyogjon örökkön szent fénye
S had zengje majd a jöv? nemzedéke!
De kudarcot vallottam és érzem, most is fogok,
Most is csak bámulom, amint az es? csurog
végig, a homályos kis ablakon
és nyugtató kopogását hallgatom.
Szép dal ám ez. Minden üteme pont úgy zenél,
Oly lassan és kimérten, ahogy a Te szád beszél:
Kip-kop, kop-kip és aztán új szólamba lép,
Mint mikor "Vuk" rajzára mondtad: "Ez egy nagyon szép kép!"
És miként megcsillan a vízcseppen az utcai lámpa,
úgy csillogott akkor szemed tengerzöld árja.
S lassan sz?ke hajad a hátadra dobtad,
Nagyon koncentráltál: az ajkadat haraptad.
Tudod, én is ott voltam és ámulva néztem,
Hogy miként merengesz az alkotói szépségen.
Már-már szinte groteszkül önz? lett a helyzet:
Te színekbe, vonalakba merülsz, én közben leslek.
De mégis néztelek így, perceken keresztül,
Amint már említettem: önz?n és groteszkül.
Tehettem, hisz sejtelmed sem volt, hogy ott vagyok
És hogy ezért a látványért mindent elhagyok...
A színekkel beteltél, az es? is elállt már,
És lám, mégiscsak dalommá válhattál!
Teljesült az álmom és versbe zártam ?t,
Lóczit, akiben a varázslat testet ölt!