S ott volt a gyönyör, mely kerekítette a melleket,
Kőbe vésve - Örök ének -.
A világtól elfeledve állt, kitámasztva,
Csalánban, porban a szobor...
Hol látni a faragott testű szépet.
Sebzett ágyékából hangyák bújtak elő.
A szájat... a gyüszűnyit, szerelem alkotott
Mibe a szobrász tüzet faragott,
És most a szerelemben forrón hintázva,
Észrevétlenül a halálfejű pók hálóját fonta, befogadásra.
A homlokát hosszú elmélkedés után alkotta,
Melyből nem hiányzott a báj.
A megtermékenyült gondolat hozta a szépséget
Mit az Idő foga evett s rágta át...
S a zöld gyíkok, a százlábúak útjában állt.