Néha-néha megbotlik az ember
és köveket rugdosva maga elé,
álmokat épít az úton, min ballag,
mert a szíve húzza vágyai felé.
Néha- néha koldus lesz belőle
és sóvárogva néz az ablakok felé,
hátha várja otthon, s terített, szép asztal,
hol nem kell majd fizetni a szeretetért.
Néha- néha hogyha meg is téved,
ha áruba bocsájtja is mindenét,
megszólal lelkében a tiszta dallam,
ami mindig húzza majd hazafelé.