imádtalak nézni,
de már nem vagy velem.
próbállak felidézni,
így velem vagy szüntelen.
magába zár az érzés,
ha rád gondolok, néha...
néha...
próbálok szabadulni,
elmémből kitépni emléked,
de előttem sétál minden lépted...
lábad. csípőd. melled.
arcod. kezed. szemed...
látom könnycseppjeid sírni,
kezed megremegni,
szádat nevetni.
hangod felvidítja arcom,
illatod beborítja életem,
emléked oly nehéz nekem...
rád gondolok,
rád gondolok már bódultan,
emlékszek rád minden
pillanatban mikor
láttalak.
mikor láttalak?...régen volt
már, hogy úgy néztem rád,
ahogy én is megérdemelném...
hiányzik a hajad,
és szád szélén a mosoly,
hiányzik lecsókolni arcodról
a szomorúság könnyeit,
hiányzik puha kezed,
ami játszik az ujjaimmal,
hiányzik a forró nyelved,
ajkad, ami meggyógyít...
elfeledtem érintését kezednek,
puha öled álomba ringató
érzését,
szemedben a boldogságot.
akarom, hogy úgy ölelj,
mint régen,
csak úgy ahogy engem
öleltél,
akarom, hogy szívemmel
érezzem szíved minden
rezdülését,
érezzem sóhajtásod
melegét,
a bőröd..
a bőröd tökéletes
simaságát, körmeid
karmolását,
fogaid harapását...
érezni akarom a régi
emlékek végeláthatatlan
hosszú sorozatát,
borítsanak el,
fulladjak meg bennük...
készíts nekem reggeli
kávét, kimerült este
után, nyiss rám a zuhany
alatt, mint rég...
hívj fel hajnalban, hogy
nem tudsz aludni,
kiabálj velem, mert
megbántottalak...
inkább gyűlölj, mint ez
ami most van
nem kegyelmez...
csukd le a szemeid,
bújj el a takaróm alá,
feküdjünk órákig
a falat nézve...
álljunk bőrig ázva
minden esőben.
várjunk villamost ha
nem jön. dobjunk
aprót minden koldusnak,
másszunk fel minden tetőre,
ordibáljunk,
kiabáljunk,
őrjöngjünk,
minden éjjel ha együtt
vagyunk.
úgy mint rég...
hajtogassunk hajót
a közeli tó vizére,
feküdjünk ki a rétre,
másszon rajtunk száz
virág.
de mit beszélek én,
gyomromban csak alkohol,
agyamban csak
egy emléksejt,
és az is te vagy.
engem ne okolj...