Sakk a halállal
Írta: heaven Dátum: április 19 2010 12:49:03
Gy
Egy depressziós őszeleji napon; mikor a vén
Hold nagyot sóhajtott, s ezüst könnyeit a tátongó
mélységbe hullajtotta, ismét meginogtam.
Válogatott színes ’drazsék’ kacsingattak rám,
de kiszolgáltatott vánkosom megálljt parancsolt..
Teljes hír
Mikor az utolsó nyöszörgő húr is elpattant
létem kietlen börtönében; szárnyaszegett,
toporgó madárként csapkodtam ide-oda..
Dobált a bősz szél, míg megközelítettem a
hazug Földet. Álmatlan éjszakákon csilingelő
hang követett; hitegetett, valótlan mondatokat
lehelt füleimbe. Leple mögött rezzenéstelen,
rideg arccal a halál angyala mulatozott. Vakond-
fekete frakkjában bepréselte magát elmém
imbolygó nyílásain, s a markába temetkezve
megelégedetten gurgulázott. Akkor és ott
lemondtam mindenről, a lehetségesről,
eltaszítottam az időszerű boldogságot.
Elárvult testem egyre fogyatkozott, szemeim
zafír csillogása fátyolos szürkületbe veszett-
megkoptak szívem tárházában őrzött édes emlékeim.
Végtelen önmarcangolásom csírája burjánzó
bánatvirágot fogant, méreggel sem lehetett kioltani
hitvány, önpusztító életét. Napról-napra, hétről-
hétre szívták el indái szervezetem véges erejét.
Egy depressziós őszeleji napon; mikor a vén
Hold nagyot sóhajtott, s ezüst könnyeit a tátongó
mélységbe hullajtotta, ismét meginogtam.
Válogatott színes ’drazsék’ kacsingattak rám,
de kiszolgáltatott vánkosom megálljt parancsolt..